Elsüketült a Neo FM
Nem sugároz adást kedd reggel a Neo FM, a rádiócsatorna budapesti, 100.8 megahertzes frekvenciáján semmi nem hallható.
Nem sugároz adást kedd reggel a Neo FM, a rádiócsatorna budapesti, 100.8 megahertzes frekvenciáján semmi nem hallható.
Csődbe jutott cégek, adóhatósági eljárások, elaltatott állatok, kirúgott tévéstáb és perek szegélyezik a tönk szélén álló országos kereskedelmi rádió vevőjének karrierjét. Egyelőre azt sem tudni, hogyan akarja megmenteni a Bumerángot is egy napig sugárzó Neo FM-et Medveczky Mihály, aki korábban Zalatnay Sarolta ügyvédjeként tűnt fel a médiában. Egy „világutazó” vállalkozó életútja.
Eredetileg létre sem kellett volna jönnie a Neo FM-nek, amelynek stábja hétfőn felmondott, így vagy elhallgat, vagy teljesen új struktúrával jelentkezik. A Neo FM a kezdetektől jelentős veszteséget termelt, és már a felmondások előtt is a megszűnés szélén táncolt. Az új kereskedelmi rádiók miatt korábban lemondott egy ORTT-elnök, magyarázkodásra kényszerült egy kormányfő.
Hivatalosnak tekinthető állásfoglalásunk a Neo FM várható megszűnésével kapcsolatban.
A Neo FM összes alkalmazottja, 26 munkatársa hétfőn azonnali hatállyal felmondott, felmondásukat a délelőtt folyamán már el is küldték a rádiót működtető cég vezérigazgatójának, így kétséges az országos kereskedelmi rádió továbbműködése.
Azonnali hatállyal felmondott a Neo FM összes alkalmazottja. Hétfőn és kedden még előre legyártott műsorok kerülnek adásba, hogy szerdától mi lesz, az az új tulajdonostól függ.
Az újabb tulajdonosváltás sem hozott megnyugvást a Neo FM stábja számára: a dolgozók hétfőn délelőtt közösen adták be felmondásukat, amivel a Bochkor Gábor vezette Bumeráng is szolidaritást vállal. Hétfőn és kedden még "konzervműsorok" mennek a rádióban, ám a szerdai adás már kétséges, ha a tulajdonos nem talál ki gyorsan valamit, egy napon belül elhallgathat az országos kereskedelmi rádió.
Naponta körülbelül kétmillió forinttal növekszik a Neo FM tartozása – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kedden azzal kapcsolatban, hogy újabb 150 millió forintos követelést jelentettek be a kereskedelmi rádió elleni csődeljárásban, miután július közepén lejárt a negyedéves médiaszolgáltatási díj fizetési határideje.
A tulajdonosváltással új vezetőket kapott a Neo FM. A kereskedelmi rádiót üzemeltető FM1 Zrt. vezérigazgatója Németh Tibor lett, Berényi Attila vezérigazgató-helyettesként a szakmai munkát irányítja. Az új vezetőség harmadik tagja, Mezei László a jogi ügyekért felel.
Végrehajtás indult indult a Neo FM-részvényeket eladó FM1 Friends Kft. ellen - írja a HVG eheti száma.
A NeoFM tulajdonosváltásával párhuzamosan, július 18-ától lemondott posztjáról Földes Ádám, a rádiót működtető FM1 Zrt. eddigi vezérigazgatója - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a rádió.
Csaknem kilencszázmillió forintra nőtt a Neo FM rádiócsatornát üzemeltető FM1 Zrt. tartozása, mivel az esedékes negyedéves díjfizetési kötelezettségének sem tett eleget - írta szerdai számában a Magyar Hírlap.
Egy ügyvédi iroda, amely mögött amerikai befektetők állnak, egy forintért megvásárolja a Neo FM kereskedelmi rádiót üzemeltető FM1 Zrt.-t, és átvállalja a cég csaknem 600 millió forintos, a médiahatóság felé fennálló tartozását - írta a Népszabadság szombaton.
Fellebbezett a Neo FM-et üzemeltető FM1 Zrt. a Médiatanács döntése ellen, amely felmondta a kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási szerződését a fennálló csaknem 750 milliós tartozás miatt – értesült a Népszabadság.
Boros Lajos 2012 végéig a Bumeráng brand érdekében fokozatosan kivonul a mikrofon mögül. Mindeközben a Neo FM komoly bajban van. A rádió helyzetéről, a politika szerepéről, és saját terveiről kérdezte a Magyar Narancs a 65 éves rádióst.
A Neo FM rádiót üzemeltető FM1 Zrt. által kért csődvédelemnek nincs jogi hatása a társaság médiaszolgáltatási szerződésének létére vagy megszűnésére; azt az 500 millió forintos váltót pedig, amelyet az FM1 benyújtott, a hatóság nem fogadhatta el, de a cég pénzre válthatta volna azt - írta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szóvivője, Kiricsi Karola a rádió vezetőjének küldött levelében, amelyet a Magyar Nemzet Online (MNO) ismertet.
Bármikor elnémulhat a Bumerángnak is otthont adó Neo FM, a Médiatanács már felmondta a szerződésüket. A rádió abban reménykedik, hogy a hatóság nem bonthatja fel velük a szerződést, mivel a tulajdonosok szerint védi őket a csődtörvény. Ha megszűnik a Neo FM, akkor a Class FM a médiatörvény szerint akár egyeduralkodóvá is válhat a piacon.
Biztosan voltak rajongói a Neo FM rádiónak, bár igazából nem akarom tudni, hogy Bochkor Gábor varázsa vagy az ízlésüknek megfelelő zenei szerkesztés vonzotta őket. Talán megtalálják ugyanazt a szórakozást a Classnál vagy akárhol másutt. Mindenesetre ha most nekiállnak újra elsiratni és eltemetni a Bumerángot, azzal nagy szívességet tesznek a hóhérnak. Itt ugyanis nem egy slágerrádió száll a sírba, hanem nemzet süllyed el. Ez az ügy csak göröngy a koporsóján.
A Médiatanács szóvivője levélben tájékoztatta a Neo FM vezérigazgatóját arról, hogy a hatóság tegnapi döntése mind a cég által felajánlott váltó, mind a társaságot érintő csődvédelem tekintetében jogszerű volt - közölte csütörtökön az MTI-vel a hatóság szóvivője. Kiricsi Karola szerint a levélben cáfolják a csatornát működtető vállalkozás vezetőinek állítását, miszerint a médiatanács nem mondhatta volna fel a társaság médiaszolgáltatási szerződését.
Más rádió is átveheti a Bumeráng műsorát a megszűnő Neo FM-től, a produkció tulajdonosai ugyanis maguk a műsorvezetők.